2010. november 22., hétfő

Heppy Honda

Szánom bánom, szaladnak a napok és majdnem elfelejtettem, hogy Dundusnak, Hondának vasárnap volt a 2. születésnapja. Ha suliban nem terelődik erre a szó, el is feledem. Pedig Honda életem kis csillaga. Nélküle nem lenne egész a családunk, pedig elég hirtelen döntés volt, mikor hozzánk kerül. Két nap alatt találtuk ki, hogy kell másik kutya, és hogy pont Ő legyen.
Soha egyetlen másodpercre se bántam meg. Kimondhatatlanul szeretem. Most már értem amit anyum szokott mondani, hogy mindegyik gyerekét egyformán szereti, de teljesen másképp!!! Ő pasi, igazi. Nekem kicsit bevallom nehezebb léleknek tűnik, a bűbájdíjas kislánykutya mellett, de épp a kihívás, amit élvezek benne.
Szóval örömünnep nekem minden nap vele, és főleg a szülinapja!!! 

Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk:
Behunyt szemmel is bízik bennünk; még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett.
                                                                                                                      Maeterlinck, Maurice

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése